S�rod sz�l�n szinte f�lve,
iszonyattal �ld�g�lve,
� - mekkora v�d gy�t�r,
mardos, majdnem �sszet�r:
mily l�t�s a k�tked�nek,
t�rv�ny ellen v�tkez�nek,
hogy �res a s�rg�d�r.

Nyitott s�rod sz�ja sz�l�n
s�hajok k�zt �ld�g�lv�n
szeml�lem b�s, elvet�lt
�letemnek r�t fel�t
s jaj, - most olyan b�nat vert �t,
mily Jacopo �s Szent Bern�t
verseib�l s�r fel�d.

Nincs gonoszabb, mint a hitv�ny
�rul� �s rossz tan�tv�ny,
ki az �rd�g �sveny�n
biztos l�bbal, tudva m�n:
szent keny�ren n�tt apostol,
aki b�nbe k�s�bb k�stol, -
Krisztus, ilyen voltam �n.

Amit csak magamban l�tok,
csupa cs�nya, csupa �tok,
csupa m�ly seb, �ktelen,
testem oly m�rt�ktelen
volt iv�sban, �tkez�sben,
mindenfajta v�tkez�sben
s undoks�gom v�gtelen.

�, ha tudn�m, megbocs�tasz,
s orsz�godba bebocs�tasz,
mint sz�rn�m ki k�t szemem,
mint v�gn�m le k�t kezem,
nyelvem h�zn�m k�sek �l�n
s minden tagom elmet�ln�m,
amivel csak v�tkezem.

B�neimnek nincsen sz�mok.
Mindent b�nok, mindent sz�nok
�s a sajg�s, mely gy�t�r
nem is sajg�s, m�r gy�ny�r.
Hamuval sz�rt, nyesett hajjal
�r engem e h�sv�thajnal
�s az �res s�rg�d�r.

B�mulok a nyirkos, g�rbe
k�szikl�ba v�jt g�d�rbe,
b�n�n cs�gg le a karom,
tehetetlen k�t karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
felt�madt�l s felt�maszthatsz,
hogyha �n is akarom.

L�badoz� r�gi hitben
eg�sz nap csak �l�k itten.
Lelkemet nagy, j� meleg,
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, sz�rke barlang
m�ly�n muzsik�l a halk hang,
ahogy k�nnyem lecsepeg.

Az �n Uram �jra �l most,
orsz�g�tj�n mendeg�l most,
�prilisban f�rdik �s
aranyozza naps�t�s,
ahol l�pked, jobbra-balra
ezer mad�r fakad dalra
s ring, hull�mzik a vet�s.

�nekl� sok tiszta l�nnyal,
liliomos tan�tv�nnyal
nem k�vetlek, Mesterem.
Majd csak cs�ndes estelen
indulok, hol vitt a l�bad,
f�ld�n k�szom k�nnybe l�badt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva t�ske�gon.
�js�t�t nagy pusztas�gon
�tlen-szomjan v�gok �t,
nagy hegyeken v�gok �t,
mint elt�vedt eb szimatja,
mely hal�dva is kutatja
v�ndor ura l�bnyom�t.

S k�zben dalolok az �gr�l,
p�lm�s, �r�k dics�s�gr�l,
vonszolv�n f�lddel rokon
testemet a homokon
s �gy ujjongv�n, nem is �rzik,
hogyan sajog, hogyan v�rzik
r�gbe horzsolt homlokom.

Mert az �gi �tnak elve:
k�szva, v�rz�n, �nekelve,
port�l, s�rt�l piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopj�k t�rdig b�r a l�bam,
tudom, az �g kapuj�ban
utol�rlek, Krisztusom!