Pilinszky Jnos:
A vrakozs szentsge
Mire is vrakozunk dvent idejn? Jzus szletsre, arra, hogy a teremtett vilgban maga a teremt Isten is testet ltsn. Arra vrakozunk, ami mr rges-rg megtrtnt.
Ez a magatarts, ez a vrakozs nem j. A felleten az ember kznapi lett mindenkor knyrtelenl meghatrozza az id hrom – mlt, jelen s jv –, ltszatra sszebkthetetlen fzisa. A felleten igen. De nem a mlyben. Ott, a mlyben mindig is tudta az emberisg, hogy tr s id mechanikus hatrait kpes elmosni a minsg, a jsg, a szpsg s az igazsg ereje. Elg, ha a nagy drmkra vagy a nagy zenemvekre gondolunk, melyek titokzatos mdon attl nagyok, hogy tbbek kzt alkalmat adnak arra is, hogy a jvre emlkezznk s a mltra vrakozzunk.
A minsg ideje idtlen. Mikor Bach passijt hallgatjuk: honnt szl ez a zene? A mltbl? A jelenbl? A jvbl? Egy bizonyos: mrhetetlenl tbb, mint kegyeletes megemlkezs, s sokkalta tbb, mint remnyked utpia. Egyszerre szl mindenfell.
Az dventi vrakozs lnyege szerint: vrakozs arra, Aki van; ahogy a szeretet misztriuma sem egyb, mint vgyakozs az utn, aki van, aki a mink. Persze, errl a vrakozsrl s errl a vgydsrl csak dadogva tudunk beszlni. Annl is inkbb, mivel Isten valban megtesteslt kzttnk, vllalva a lt minden egyb slyt s megosztottsgt. s mgis, tl id s tr vastrvnyn, melynek – megszletvn Betlehemben – maga a teremt Isten is kszsggel s vghetetlen ntadssal vetette al magt. dvent idejn mi arra vrakozunk s az utn vgyhatunk: ami megtrtnt, s akit ktezer esztendeje jl-rosszul a keznk kztt tartunk. Vgydunk utna s vrakozunk r, azzal, hogy Isten beleszletett az idbe, mdunkban ll kiemelkedni az idbl.
Az dventi vrakozs hasonlt a megemlkezshez, de valjban mindennl tvolabb ll tle. Valdi vrakozs. Pontosabban gy, ahogy a szeretet mindennl valsgosabban vgyakozik az utn, akit maghoz lel s rk jszlttknt a karjai kztt tart.
(j Ember, 1975. december 14.)
|