A keresztút az egyik legismertebb keresztény ájtatossági forma. Mai formájában 14 stációból (vagy állomásból) áll, amelyek Krisztus végsô szenvedését jelképezik. Minden stációnál a kegyeletet végzô hívô az Úr szenvedésén elmélkedik. A keresztútjárás a szentföldi zarándoklatokat eleveníti föl, amelyek során a zarándokok Krisztus szenvedésének helyeit keresték föl.

Eredete, kezdeti története:
 A szentföldi zarándoklatok már a kereszténység elsô századaiban megkezdôdtek -- Szent Jeromos és az elsô keresztény írók említik azokat. Eredete talán az a hagyomány, hogy a Boldogságos Szűz végigjárta Fia szenvedésének helyeit annak mennybemenetele után. Ezt Szent Brigittával közölte egy látomásban (lásd Adrichomius: Theatrum Terrae Sanctae et biblicarum historiarum cum tabulis geographicis [Köln 1590]).

Krisztus passiójának tisztelete a XII., XIII. században széles körben elterjedt, miután a szentföldi kereszteslovagok hazatértük után emléktáblákat állítottak azokról a helyekrôl, amelyeket a harcok folyamán végigjártak. Ez a fajta passió-tisztelet a kis-Jeruzsálem nevet kapta.
 Palesztínán kívül a mai keresztúthoz hasonló, szervesen összetartozó állomásokat elôször Bolognában a San Stefano templomban állították föl már az V. században. A XV. századra a passióra emlékeztetô kegyhelyek együttese már általános volt. Cordovai Boldog Alvarez, O.P. a Cordova melletti kolostorban állított föl ilyen keresztutat. Az ágostonrendi Fabriano Péter és János is ugyanezt tette. A ferencesek antwerpeni rendházának temetôjében is állítottak fel keresztutat ugyanebben az idôben, sôt talán már a század elején -- ott az állomások a Szűz hét fájdalmának feleltek meg.

Amikor a ferencesek 1342-ben átvették a szentföldi helyek felügyeletét, egyik céljuknak azon szent helyek és Krisztus szenvedése tiszteletének elterjesztését tették. Ez a tisztelet a keresztútban nyert kifejezést. Általánossá vált kolostoraikban, rendházaik kápolnájában, azokban a templomokban, ahol ôk szolgáltak -- és innen aztán világszerte elterjedt az összes plébániai templomra is. A XVIII. században a ferences Porto Mauriziói Szent Lénárd olyan lelkesen terjesztette a keresztúti ájtatosságot, hogy a keresztút prédikátorának nevezték el. Húsz év alatt, 1731 és 1751 között, 572 keresztutat állított föl. Az állomások számát, a keresztút felállításának helyét, körülményeit és az ájtatosság módját XII. Kelemen pápa szabályozta és egységesített az 1731-ben kiadott rendeletében.

3. Gyakorlata
A keresztúthoz nincsenek elôírva meghatározott imák. A századok folyamán kialakult és jóváhagyott gyakorlat szerint mégis ajánlatos a következô módot követni:

(1) Elôször felindítjuk a tökéletes bánatot:
,,Urunk, Jézus Krisztus. Te a mi vétkeinkért vállaltad a keresztút szenvedéseit. Teljes szívembôl bánom minden bűnömet, melyekkel Téged, végtelenül jó és szeretetre méltó Istenem, megbántottalak. Most követni akarlak a keresztúton, hogy kifejezzem ôszinte hálámat és szeretetemet irántad. Kérlek, fogadd ezt engesztelésül mind a saját vétkeimért, mind mások bűneiért. Add meg lelkem üdvösségére, vagy egy tisztítótűzben szenvedô lélek javára azt a búcsút, amit Egyházad által a keresztút végzôinek megengedtél. Amen.''
(2) Minden stáció elôtt térdet hajtunk s ezt mondjuk:
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!
(3) Néhány percig szemléljük minden egyes stáció képét és elgondolkodunk az eseményrôl, ami ott történik.
(4) Egy-egy stáció végén elmondunk egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Az egész keresztút végén ugyanezt imádkozzuk a pápa szándékára, aki Krisztus földi helytartója. Ezzel kifejezzük az Egyházzal való közösségünket és hűségünket. Ez is feltétele annak, hogy a teljes búcsút elnyerjük.
Beteg és idôs emberek, vagy akiket súlyos okok akadályoznak, nem tudnak a templomba menni, hogy ott végezzék a megszentelt keresztutat. Pedig éppen ôk osztoznak legjobban a keresztet hordozó Jézus sorsában. Ezért az Egyház megkönnyítette számukra ezt a gyakorlatot s a búcsú elnyerését. Elég, ha egy feszületet vagy rózsafüzért tartanak a kezükben, amely erre a szándékra van megáldva, és így gondolatban követik Jézust a keresztúton.

 A keresztút valóban ,,lelkigyakorlat'': szemlélôdés, elmélkedés és imádság. Mintha ugyanabban az idôben személyesen jelen lennék, úgy nézek minden eseményt, látom magam elôtt az embereket és hallom hangjukat.

A ,,kontemplatív'' vagyis szemlélôdô élet titka az egyidejűség. A múlt és jövô eseményei különös módon összefonódnak a jelen idôben, látjuk a legmélyebb összefüggéseket. Mekkora lelki öröm ez a világos-látás!
 Jézus élete tökéletesen ,,kontemplatív'' volt. Születésétôl kezdve állandóan a kereszt és feltámadás szemléletében élt. Ezt az istenemberi öntudatot sugározza minden szava és tette. Többször is részletesen beszélt jövô sorsáról, hogy felkészítse barátait a nehéz napokra. Tudta, hogy szenvedése óráiban már nem lesz sem ideje, sem ereje, hogy magyarázzon nekik. De akkor ôk emlékeznek majd minden korábbi szavára s tettére, és így lassan felfogják a kereszt és feltámadás misztériumát.

Ha megfontoljuk ezt a tényt, megérthetjük, hogy a keresztút egyes állomásain valóban Jézus korábbi szavai visszhangzanak.

Amikor Jézus szótlanul háromszor is összeroskad a keresztfa súlya alatt, ugyanaz ismétlôdik szívében, amit elôzô éjjel átélt az Olajfák hegyén. Most vonzó példájával mutatja azt a hitet és szeretetet, amelyet hirdetett. Ezt látjuk azokban a prófétai zsoltárokban is, amelyeknek egy-egy mondatát hangosan megismétli a kereszten. Gondolhatjuk, hogy ezeket a zsoltárokat akkor végig elmondja magában. Ô jól tudja, hogy minden beteljesedik. Hiszen ô maga volt az, akirôl a prófétákban működô Lélek ,,elôre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkezô megdicsôülést'' (1Pt 1,11).

Hasonlóképpen, amikor Szűz Máriának szótlanul kell néznie fia szenvedéseit, lelkében visszhangzanak az angyali üdvözlet és a gyermek Jézus szavai is, mindaz, amit azóta ,,szívében ôrzött'' (Lk 2,52).

Jézus földi életének csúcspontja a kereszt volt. Szinte minden szava és tette ebben az áldozatban sűrűsödik. Ezért amikor a keresztutat így szemlélôdve végezzük, újra és újra eszünkbe jutnak korábbi szavai és tettei, melyeket ezen az úton egyre világosabban megértünk.

(A keresztút, Szent István Társulat, 1986)  

Megjegyzés: A keresztútak a Pázmány Péter Elektronikus könyvtárból származnak!